Az I. Világháborút nagy veszteségekkel élte túl a falu. A templomkertben felállított háborús emlékműre sajnos nagyon sok (35) név került fel. Ekkor rekvirálták el a Mendel János öntötte nagyobbik harangot, is, mely helyett a gyülekezet 1925-ben egy új 320 kg-os harangot öntetett Seltenhoffer Frigyes harangöntő műhelyében.
Pulay Gábor csaknem negyedszázadot töltött a bobai gyülekezet élén, mígnem 1921-ben nyugdíjazását kérte. Utóda a fiatal Nagy Miklós, akinek édesapja a celldömölki gyülekezet több mint 50 esztendőn át hűséges pásztora volt.
A gyülekezet életében az 1920-as években nagy változás nem tapasztalható. A fiatal lelkész nagy erővel fog hozzá az ifjúság összefogásához. Az iskolás gyermekek száma ebben az időben azonban már 100 fölé szaporodott. Az öreg iskolaterem sehogyan sem felelt meg a kor követelményeinek, így a gyülekezet minden tagja belátta, hogy új iskolát kell építeni. 1928-ban meg is épült az új, két tantermes iskola, kántortanító és másodtanító lakássokkal együtt. Ezzel megvalósulhatott a régóta szerveződő másodtanítói állás. Az iskolaépítését a lelkész és felügyelő közötti sajnálatos viták kísérték, amely végeredményben a felügyelő lemondásával majd pedig a lelkész más gyülekezetbe (Zalaegerszeg) távozásával csitultak el.
Nagy Miklós távozása után új feladat adódott a lelkészi állás és a felügyelői tiszt betöltése. Lelkészi állásra több pályázó közül a gyülekezet Lukács István győri hitoktató lelkész választotta. Felügyelő pedig Seregély Pál celldömölki orvos lett.
Lukács István ifjú korának köszönhetően legfőbb feladatának az ifjúsággal való foglalkozást tartotta. Nagy segítségére volt ebben Horváth Sándor kőműves mester, aki úgy szakmájának, mint Istentől rendelt küldetésének valódi mestere volt. Csodálatos karizmatikus képességével tartotta össze úgy a bobai, mint a nemeskocsi ifjúságot. Előbb Bobán, majd ezt látva Nemeskocsban is olyan méretű volt a fiatalok lelkesedése, hogy mindkét helyen Ifjúsági Otthont építettek (Bobán 1933-ban, Nemeskocsban 1938-ban).
Így érkezett el a gyülekezet 1934. augusztus 19-hez, amikor hálaadó istentisztelet keretében emlékeztek meg a templom építésének 150. évfordulójáról. Erre az alkalomra megújult az 1792-ben készült faragott oltár és az oltártér is. Ugyanerre az alkalomra adta ki a gyülekezet Lukács István lelkész és Tompa László felügyelő közös munkáját, a gyülekezet múltját feltáró könyvecskét. Még ennek az évnek reformáció ünnepén Lukács István meghívást kapott a kemeneshőgyészi gyülekezettől, a meghívást elfogadta és elköltözött.
A lelkészi állás ilyen gyors és váratlan megüresedésére a gyülekezet nem volt felkészülve, így az egyházkerület püspöke helyettes lelkészként az ugyancsak fiatal Garam Zoltán kőszegi hitoktató lelkész küldi 1934. november 4-én a gyülekezetbe. A helyettes lelkészt a gyülekezet hamar megszerette és a néhány hónapos kölcsönös ismerkedés vezetett a 1935. március 10-i lelkésziktatáshoz. Az iktatás utáni közgyűlésen az egyik presbiter a következő vágyát fogalmazta meg az ünneplő gyülekezetnek:
„Vajha a bobai gyülekezetben most 50 évig ne lenne újra papválasztás.”
Kívánsága csaknem teljesült, hiszen Garam Zoltán 1979 tavaszán történő nyugdíjazásáig végig a bobai gyülekezet szolgálatában maradt. 44 esztendőnyi szolgálati ideje alatt sok leírásra és megemlítésre méltó esemény történt. Munkáját a gyülekezet múltjának megismerésével kezdte, átolvasott minden anyakönyvi bejegyzést és elkészítette a gyülekezeti anyakönyvek regisztereit. Kiegészítette az írott gyülekezet történet hiányosságait, közülük is talán legjelentősebb az a dokumentum, mely arról tanúskodik, hogy a templom oltárát Gertner József veszprémi faszobrász készítette 1792-ben. Az oltárkép ekkor már régtől a gyülekezet tulajdonában volt, mert az oltár készítője a gyülekezet megrendelésére a kép aljára festette a ma is olvasható feliratot: 1Kor 10,16-ot.
Garam Zoltán szolgálati ideje alatt 1939-ben a régi nedves, egészségtelen, több mint 100 éves paplak helyett új, tetszetős lelkészlakás épült. Az építkezést megelőzően a gyülekezet a paplak külső kertje melletti lelkész javadalmi földből házhelyet biztosított a községházának és a jegyzőlakásnak.
„Ebben a döntésben főképpen az a meggondolás vezette a gyülekezetet, hogy a Türelmi Rendelet következtében a falu nyugati szélén épült és még ezideig is szélen álló egyházi épületeit rajtuk túl épülő, s jelentősebb épületekkel inkább a községbe hozza s azoknak külső formájával a templom, és iskola környékét is díszesebbé tegye.” (idézet: Garam Zoltán 1950.)
A második világháború idején, 1943-tól vált igazán nehézzé a gyülekezet sorsa. A tanítókat sorra besorozták, az elsötétítések miatt az esti szolgálatok (bibliaórák, házi istentisztelet) megtartása lehetetlenné vált. A lelkészcsalád a front elől Őrimagyarósdra menekült, ahonnan Garam Zoltán lelkész a község férfi-lakosságával együtt hadifogságba hurcolták, ahonnan csak fél év elmúltával betegen térhetet haza. Ezalatt az idő alatt a községben tartózkodó Mészáros Sándor helyettes-lelkész végezte a lelkészi teendőket.
A községen történő egyszeri frontátvonulás elég súlyos károkat okozott Boba lakosságának. Gyújtólövedékek házakat és melléképületeket gyújtottak fel. A gyülekezet épületei azonban csodával határos módon megmenekültek. Oltárterítők, úrvacsorai kehely váltak a benyomuló katonák martalékává. Elpusztult a gyülekezet irattárának jelentős része, de az anyakönyvek megmaradtak.